2010. augusztus 8., vasárnap

Alb¬érlőként drága mulatság par¬kolni a kerületben.

Júniustól a Göncöl utca, Tahi utca, Váci út és a Szekszárdi út által határolt területen is fizetős parkolóövezetet jelölt ki az önkormányzat. Az itt élő albérlők nem igényelhetnek ingyenes várakozási engedélyt, panaszolták el lapunknak. Az alpolgármester szerint az órák felszerelésével azt akadályozzák, hogy az átutazók P+R parkolásra használják a területet.

Olvasónk azért kereste meg szerkesztőségünket, mert kifogásolja, hogy ideiglenes kerületi lakosként napi 2 ezer forintot kell fizetnie júniustól a Tahi utcában. – Szeretném megköszönni a kerület vezetőinek, hogy júniustól a Tahi utcai lakótelepen is bevezetik a parkolási díjat. Így azoknak, akik ideiglenes bejelentővel rendelkeznek, és hétköznap otthon tartózkodnak, 1920 forintot kell naponta az automatába bedobálniuk! Ezek a gépkocsi-tulajdonosok ugyanis nem vásárolhatnak havi vagy éves bérletet. A rendelet vonatkozik azokra az állandó lakcímre a kerületben bejelentett lakókra is, akik több autóval rendelkeznek. Ilyen lelketlen és hátrányosan megkülönböztető határozatot csak olyan testület tud hozni, amelynek nulla a szociális érzékenysége! Érdekes továbbá, hogy a Csángó utcai, a Béke téri katonai lakótelep, illetve a Gidófalvi lakótelep díjmentes! – panaszolta levelében olvasónk, Tóth László. Olvasónk felvetéseire Borszéki Gyula alpolgármester válaszolt. – A parkolási övezet bővítése a Göncöl utca, Tahi utca, Váci út és a Szekszárdi út által határolt területet érinti. Bevezetését az indokolja, hogy a Váci úthoz közeli területeken – például a Babér és Madarász utcák környékén – több olyan hely is van, ahol az állampolgárok ügyes-bajos dolgaikat intézhetik. Sokan P+R parkolásra használják a területet. A fizető parkolás bevezetése az itt élők érdekét szolgálja azzal, hogy számukra több szabad parkolóhely fog rendelkezésre állni – magyarázta az alpolgármester. A főváros egyik tavalyi rendelete alapján valóban csak az állandó lakhellyel rendelkező kerületi lakosok számára biztosítható díjmentesség. Egy lakáshoz azonban több ingyenes parkolóhely is jár.

– A rendelet valóban pozitívan különbözteti meg a kerület lakosait. Éves bérlet nincs, fizetni kártyával és mobiltelefonnal lehet. Az egy háztartásban élők közül azonban többen is megválthatják a várakozási hozzájárulást – tette hozzá Borszéki Gyula. – A szociális érzékenységet egy önkormányzatnak nem parkolási kedvezményben kell bizonyítania, hanem a szociálisan egyéb körülmények miatt rászorulók esetében, mint ezt teszi önkormányzatunk mások által elismert módon és mértékben. Az alpolgármester hozzátette: a várakozási övezetek területét közlekedési szakemberek közreműködésével, mért adatok, tapasztalatok alapján jelölik ki. A mérlegelésben nem játszik szerepet, hogy lakótelepről vane szó, illetve, hogy az adott lakótelep a kerület mely részén található. Az esetleges találgatások elkerülése végett Borszéki Gyula hozzátette: – A szakemberek véleménye szerint a Csángó utcai, a Béke téri katonai lakótelepen, illetve a Gidófalvi lakótelepen parkolási övezet létesítése még nem indokolt.



http://www.helyitema.hu/2010052430514/XIII._Kerulet/Alb%ADerlokent_draga_mulatsag_par%ADkolni_a_keruletben.html

Nincsenek megjegyzések: