2010. augusztus 8., vasárnap

A Vizafogó lakótelepieknek sem tetszik a fizetős parkolás.

Olvasónknak szúrja a szemét, hogy már a Vizafogó lakótelepen is fizetni kell a parkolásért. Az sem tetszik az ott élőknek, hogy a lakókkal jó előre kifizettették az éves „ingyenes matrica” árát, ennek ellenére május elején még számos helyen nem szedtek parkolási díjat.


A kerületben számos új parkolóövezetet alakított ki az önkormányzat, amelyekben májustól, illetve júniustól már fizetni kell a várakozásért. Előző lapszámunkban az új angyalföldi parkolóövezettel foglalkoztunk, azóta azonban Vizafogóból is érkezett a szerkesztőségünkbe panasz. „A Párkány utcában lakom, és itt használok egy gépkocsit. Idén elkezdték itt is egy fizető parkolóövezet kialakítását. Felállították a parkolóórákat, és már márciusban befizettették az itt lakókkal a 2000 forintos éves parkolásimatrica-díjat. A parkolóórák a mai napig beburkolva pihennek, vagyis nem indult el a fizető parkolás, de a mi pénzünk már náluk van! Már befizetéskor többen felvetették, hogy a 2000 forint időarányos része járna, de ezt elutasították, mondván, hogy csakis éves díj fizethető. Lassan elérkezik az év közepe, az időarányos díj emlegetése egyre indokoltabb. Felvetődik persze még az is, hogy miért kell fizető parkolást bevezetni egy külső kerületben. Megemlítem, hogy 2000 forintért a kerület egy kis elhatárolt részén, a 4. zónában (Dráva utca–Népfürdő utca–Róbert Károly krt.

Váci út) parkolhatunk ingyen” – írta levelében a nevét „kóros beidegződésből” nem vállaló olvasónk. A férfi az éves matrica árát is sokallja, hisz az duplája a más kerületekben fizetendő összegnek.

„Az V., valamint a VII. kerületben lakó ismerőseimtől tudtam meg, hogy mindkettőjüknél 1000 forint az éves matrica díja, és a matrica érvényessége a kerület teljes területére vonatkozik. Nem értem, hogy a csóró XIII. kerületben miért fizettetnek kétszer annyit, kisebb területre érvényesen, mint a fényes belvárosban!" – tette fel a kérdést levelében olvasónk. Lapunk megkereste az önkormányzatot a kérdésekkel, amelyekre az alpolgármester válaszolt. – A fizető parkolás bevezetésével a gépjárműforgalom szabályozása volt a célunk. A május 10-től bevezetett fizető parkolás szemmel látható eredménye, hogy kevesebben parkolnak a lakótelepen, különösen annak északi felén. Ezzel az itt élők kényelmesebben le tudják állítani autóikat. A Vizafogó lakótelepet egyébként én nem nevezném külvárosnak. Kerületünkre jellemző az itt tapasztalható kép, több az autó, mint a közterületi parkolóhely – közölte lapunkkal Borszéki Gyula alpolgármester. Hozzátette: a zónák kijelölését a hatályos fővárosi rendelet írja elő. Az V. kerületben is megállapították a parkolózónák határait, igaz, ott egyelőre felfüggesztették az előírások végrehajtását.

– A 2000 forint a lakossági várakozási hozzájárulás, azaz közkeletű elnevezésével az „ingyenes parkolást biztosító matrica” technikai költsége, kiváltási díja. Ezt az összeget akkor is meg kell fizetni, ha valaki decemberben váltja ki a tárgyi évre szóló engedélyt. A kerület lakosainak biztosított kedvezmény arra szól, hogy a lakása környékén mindenki leállíthassa járművét parkolási díj megfizetése nélkül – hangsúlyozta Borszéki Gyula alpolgármester. – Megjegyzem, a „fényes belváros” néhány része ún. védett övezet, ahová még behajtani is csak külön engedéllyel lehet!


http://www.helyitema.hu/2010060130691/XIII._Kerulet/A_Vizafogo_lakotelepieknek_sem_tetszik_a_fizetos_parkolas.html

Nincsenek megjegyzések: