2010. augusztus 17., kedd

BKV-ügy méretű visszaélés-sorozat leleplezésére kerül sor

Különösen nagy kárt okozó csalás bűntettének alapos gyanújával rendelt el nyomozást a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség a Kisalföld Volán feltételezett túlszámlázott mosonmagyaróvári kilométerfutásai miatt. Az ügyben egy helyi fideszes képviselő tett feljelentést, aki dokumentumokra hivatkozva azt állítja: a társaság 600 millió forinttal is megkárosíthatta a település önkormányzatát azzal, hogy a társaság által 2006 óta elszámolt 2,1 milliós kilométerfutásból hiányzik egymillió.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség arról tájékoztatta a mosonmagyaróvári buszközlekedés felülvizsgálatára létrehozott munkacsoport vezetőjét, hogy különösen nagy kárt okozó csalás bűntettében ismeretlen tettes ellen nyomozást rendel el, amelynek lefolytatásával a megyei rendőr-főkapitányságot bízta meg.

Muráncsik László, Mosonmagyaróvár önkormányzati képviselője a hírTV-nek azt mondta, hogy a hűtlen kezelés gyanújával kapcsolatban még nem kaptak választ, de nagy valószínűség szerint abban is vizsgálat indul.

Az önkormányzati képviselő azt állítja, hogy az ügy kirobbanása óta több más Volán-társaságoknál tapasztalt visszaélésekről is bizonyítékokhoz jutott, Szombathelytől Tatabányáig.

– Az egyik Volán-társaság vezetője több alkalommal a Volán saját gépjárművével, saját benzinkártyájára tankolva járt ki Ausztriába bolhapiacozni, vagy nyaralni Horvátországba, ötcsillagos szállodába, mindezt tanulmányútként elszámolva. Olyan sofőrök nevére tankolnak több ezer litert, akik régen nyugdíjban vannak – mondta el Muráncsik László.

A Kisalföld Volán vezérigazgatója, Pócza Mihály az ügyészségi feljelentés óta nem kíván nyilatkozni a mosonmagyaróvári ügyről. A Lajta-parti város jelenlegi alpolgármestere, a Fidesz polgármesterjelöltje úgy véli: akár BKV-ügy méretű visszaélés-sorozat leleplezésére is sor kerülhet.

Nagy István alpolgármester úgy fogalmazott: „mi vagyunk az elsők, akik ezt a dominót elindítottuk; több önkormányzat jelentkezett nálunk azzal, hogy hasonló észrevételeik, tapasztalataik vannak. „Azt hiszem, ha a mi ügyünk megáll az ügyészség előtt, és bebizonyosodik, hogy az elszámolás nem helyes adatokon alapult”, akkor lavinaszerűen fog elindulni a hasonló ügyek vizsgálata több megyében – közölte.

A politikus szerint – amennyiben valóban félmilliárd forintot meghaladó kár érte az önkormányzatot – a pénzt vissza fogják perelni a közlekedési vállalattól.

http://www.hirtv.hu/belfold/?article_hid=334932

Nincsenek megjegyzések: