2010. augusztus 17., kedd

Nokiás doboz helyett buszjáratot kért az MSZP-s?

Nokiás doboz helyett egy buszjáratot kért a Komárom-Esztergom megyei MSZP alelnöke a Vértes Volán igazgatójától. A helyi Fidesz zsarolás miatt feljelentést tett. Konczer Erik tagadja, hogy bűncselekményt követett el.

Az MSZP-s Konczer Erik a Komáromi Ipari Park Szolgáltató Kft. ügyvezetőjeként egy sörözőben találkozott a Vértes Volán forgalmi igazgatójával februárban. Németh Tamás korábban egy sajtó helyreigazítási perben azt állította: az önkormányzati cég vezetője arra utasította őt, hogy az ipari parkba közlekedő egyik buszjárat üzemeltetését adja át egy magánvállalkozásnak, amelynek kültagja az MSZP-s városvezetés pénzügyi osztályvezetője.

- Elhangzott, hogy lehetőségem van kiválasztani, hogy melyik legyen az a járat és hogy a szerződésben rögzített 60 napos felmondási határidőn belül történjen meg az átadás – mondta a hírTV-nek a Vértes Volán Zrt. forgalmi igazgatója, Németh Tamás.

Elismerte: valóban kérte

Az MSZP közeli cég ezzel 9 millió forintos megrendeléshez jutott volna. A tárgyaláson Konczer is elismerte: valóban kérte a buszjárat átadását, a politikus továbbra is azt állítja: bűncselekményt nem követett el. A megyei MSZP alelnöke indul az őszi önkormányzati választáson, az ügy kirobbanását kampányfogásnak tartja.

- A sajtóban megjelentekre reagálva helyreigazítási pert indítottam, úgy vélem a becsületembe gázoltak. A pert első fokon megnyertem, de az eljárás folyamatban van, ezért a részletekről nem kívánok nyilatkozni. Szeretném kihangsúlyozni, hogy soha semmilyen bűncselekményt nem követtem el – jelentette ki Konczer.

A Fidesz Konczert kérdezi

A Fidesz zsarolás gyanúja miatt feljelentést tett - ismeretlen tettes ellen.

- Kérdezzük Konczer Erik MSZP-s önkormányzati képviselőt, a Komáromi Ipari Park Szolgáltató Kft. igazgatóját, igaz-e az a hír, hogy nyíltan lobbizott a Vértes Volán vezetőinél, hogy a komáromi buszközlekedést egy olyan cég nyerje el, amelynek tagja a városházán dolgozó egyik vezető beosztású köztisztviselő, aki Zatykó János MSZP-s polgármester egyik támasza a hivatalban – tette fel a kérdést Kreft-Horváth Lóránd, a komáromi Fidesz önkormányzati képviselője.

Kerestük az érintett magáncég kültagját is, Császár Irén nem akar nyilatkozni az ügyben.

(hírTV)


http://www.hirtv.hu/belfold/?article_hid=333905

Nincsenek megjegyzések: