2010. augusztus 24., kedd

Feljelentés a Blikk cikke nyomán.



Feljelentés a Blikk cikke nyomán
2010-08-24 07:36:00
Budapest — Újabb nyomozás indult a parkolási maffia ellen!

A Blikk információi szerint a IX. kerület polgármestere, miután lapunkból értesült az általa irányított kerületben folyó parkolási visszaélésekről, azonnal feljelentést tett. A Fővárosi Főügyészség úgy határozott, hogy nem vonja össze a jelenlegi bizonyítékok alapján leleplezett bűncselekményeket a már több mint egy éve folyamatban lévő nyomozással, hanem új eljárást indítanak.
– Miután a lapjukból értesültem a Budapesti Önkormányzati Parkolási Kft. alkalmazottainak visszaéléseiről, a testületi ülésen meghallgattuk a BÖP vezetését, amely elmondta, milyen intézkedéseket tettek idáig.
Mivel láthatóan nem szűnt meg a probléma, feljelentést tettem, és decemberi hatállyal felbontottam a parkolási céggel a szerződést – nyilatkozta a Blikknek Gegesy Ferenc polgármester, és hozzátette: a jövőben saját parkolási társulást fognak létrehozni.
Mint arról beszámoltunk, a lavinát néhány, a BÖP Kft.-től eltávolított parkolóellenőr indította el, amikor lapunknak elmondták, szinte mindenki érintett a korrupciós botrányban. A parkolóőrök üzletről üzletre, irodáról irodára járva szedik a sápot, amiből minden héten főnökeiknek adnak 15 százalékot. Volt olyan őr, aki 70-80 ezer forintra becsülte heti „mellékes" keresetét. Ezután a BRFK gazdaságvédelmi főosztálya nyomozásba kezdett, amelynek eredményeképpen jó néhány ellenőrt letartóztattak, és több üzlettulajdonost gyanúsítottként hallgattak ki. Ám ez hatástalannak tűnik, mert szerkesztőségünkbe hetente érkeznek fotók és videofelvételek, amelyek a korrupt parkoló őrök pénzgyűjtő portyáit örökítik meg.
– A IX. kerületben több olyan képet készítettünk, amelyben autósok sajtcetliken és névjegykártyákon üzengetnek az őröknek, hol és milyen telefonszámon érhetik el őket a fizetés miatt – magyarázta Prohászka Attila, aki korábban kirúgtak a BÖP Kft.-től. A munkaügyi bíróság elsőfokú ítéletéből azonban kiderült, jogtalanul tették. A volt dolgozó szerint egyetlen bűne az volt, hogy megpróbált fellépni a visszaélések ellen.



http://www.blikk.hu/blikk_aktualis/feljelentes-a-blikk-cikke-nyoman-20265

Nincsenek megjegyzések: