2010. augusztus 17., kedd

Exkommunisták dőzsölése az MFB-nél

Exkommunisták dőzsölése az MFB-nél.
Az elmúlt nyolc év alatti elképzelhetetlen pazarlásról számol be a Magyar Nemzet az állami tulajdonban lévő Magyar Fejlesztési Bankkal (MFB) kapcsolatban, amelyről Nyíri János, a bank szóvivője tájékoztatta a lapot. Luxusautók, luxusirodák, luxusfizetések szolgálták kényelmüket azoknak a vezetőknek, akik egyébként a véres kommunista diktatúra haszonélvezői is voltak a rendszerváltásig.

A bank jelenlegi vezetése az Orbán Viktor miniszterelnök által bejelentett 29 pont alapján megkezdte a rendteremtést. Lecsökkentették a bank és az alá tartozó szervezetek tisztviselőinek számát, megszüntetik a pazarlást, valamint ésszerű működés és tevékenység felé irányítják a gazdaság fejlesztésére hivatott pénzintézetet. Emellett az új vezetés már el is kezdte a bank eddigi működésének a feltárását, amelynek következtében a keletkezett adatok a közvélemény számára is tanulságos esetekkel szolgálnak az előző kormány működéséről.

Ha valakit érdekel, hogy az ideológiai korlátok elbontása után hogyan szerették meg a volt kommunisták a hatalmat és a pénzt, annak érdemes betekintenie az állami tulajdonban lévő Magyar Fejlesztési Bank (MFB) és a hozzá tartozó cégek közelmúltjába. A véres diktatúra idején, illetve a mostanáig újra nagy becsben tartott vezetőknek az elmúlt nyolc év alatt luxusautók és luxusirodák szolgálták az otthontól távoli létezés boldog élettereit, de a magánélet felhőtlen eltöltéséhez is bőven kaptak muníciót, azaz havi többmilliós fizetést. Az MFB cégcsoportban mostantól megkezdődik a nagytakarítás – olvasható a szombati Magyar Nemzetben, melyből további részleteket is megtudhat a botrányról.

Az új elnök-vezérigazgató is megerősítette

A Hír Televízió Kontraszt című műsorában a Magyar Fejlesztési Bank új elnök-vezérigazgatója is megerősítette, hogy az intézmény korábbi vezetése pazarló eljárást folytatott.

Baranyay László átvilágítja az intézményt: ennek része, hogy átvizsgálják a céges telefonokat és azonnal megvonták a távozó vezetők egyes juttatásait, köztük a gépkocsihasználatot is. Elmondta: egyes társaság vezetői – a menesztéstől tartva – már jó előre megpróbáltak vagyont kimenteni a cégekből.

„Még az érkezésünk előtt néhány héttel bizonyos eszközöket már értékesítettek a várhatóan távozó vezetők számára, például a fejlesztési bankban nagy számban történt ez személygépkocsik esetében” – közölte Baranyay.



(hírTV, MNO)


Nincsenek megjegyzések: