2009. december 3., csütörtök

Hunvald lemondott a fizetéséről

Az Index információi szerint a VII. kerület előzetesben lévő polgármestere hétfőn a jegyzőhöz eljuttatott levélben lemondott fizetéséről. Az 571 ezer forintot az ügy lezárultáig egy letéti számlára utalja az önkormányzat, amelyet Hunvald György csak akkor vehet fel, ha a hatóságok tisztázzák a vádak alól.Lemondott fizetéséről Hunvald György – tudta meg az Index. A február óta előzetes letartóztatásban lévő erzsébetvárosi polgármester bére már az MSZP országos vezetésének is kellemetlenné vált, és megpróbált nyomást gyakorolni a kerület vezetésére, hogy vonják meg a pénzt.Úgy tudjuk, hogy Hunvald is az önkormányzati vezetőkre nehezedő nyomással indokolta önkéntes lemondását. A levelében arra kéri a jegyzőt, hogy a bruttó 571 ezer forintos fizetését az ügy tisztázódásáig egy letéti számlára utalják.Gergely József, a kerület alpolgármestere azt mondta, hogy ha Hunvald Györgyöt elítélik, akkor a számlán lévő pénz az önkormányzatot illeti.Erre a számlára megy 171 ezer forintos költségtérítése is, amelyről a polgármester már szeptemberben lemondott.Burány Sándor, az MSZP fővárosi elnöke kérdésünkre azt mondta, hogy Hunvald György ügyvédjén keresztül történt bejelentésével másodszor tehermentesítette pártját a politikai nyomás alól. Először ezt akkor tette, mikor lemondott fővárosi közgyűlési mandátumáról. Hangsúlyozta, hogy akár jogszerűen, akár jogszerűtlenül folyósították számára a fizetést, politikailag mindenképpen kifogásolható, ha el nem végzett munkáért kap fizetést, bár ő személy szerint továbbra is bízik abban, hogy az eljárásban bebizonyosodik Hunvald György ártatlansága.Az erzsébetvárosi képviselők másfél hete szavazták le azt a Fidesz indítványát, ami arról szólt, hogy Hunvald György alapilletményének kifizetését függesszék fel, költségátalányát pedig vonják meg. (A KDNP-SZEM frakció a mostani megoldáshoz hasonló bírói letétet javasolt, de a testület azt is leszavazta.) Az indítvány ellen szavazó szocialista képviselők azzal érveltek, hogy nem létezik megfelelő jogszabályi háttér, hogy ki jogosult a fizetés megvonásáról döntést hozni.Lendvai Ildikó pártelnök korábban az erzsébetvárosi szocialisták ellenében úgy foglalt állást, hogy Hunvald Györgynek polgármesterként ugyanúgy nem jár fizetés, ha nem dolgozik, még ha előzetesben is van, mint bárki másnak. Szerinte a közvéleménynek igaza van, ha számon kéri a polgármesternek juttatott közpénzt.Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium közleményben hozta nyilvánosságra állásfoglalását, szerintük az előzetes letartóztatásban lévő köztisztviselőknek és polgármestereknek nem jár díjazásA jelenlegi szabályozás szerint a köztisztviselő mentesül a munkavégzési kötelezettség alól, ha elháríthatatlan ok miatt nem tud munkahelyén megjelenni, az előzetes letartóztatást pedig"nyilvánvalóan ilyen oknak kell tekinteni", de "tekintettel arra, hogy munkavégzés nem történik, fizetés sem jár a jogszabály szerint erre az időre" - írják.Úgy tudjuk, a szocialisták VII. kerületi elnöksége kedden tartott volna ülést, hogy Hunvald fizetésének ügyében állást foglaljanak, miután kerületi frakció pénteki és szombati tárgyalásainak eredményeként erre kaptak felkérést. Az elnökségi ülés Hunvald hétfői döntésének fényében okafogyottá vált.

http://index.hu/belfold/2009/11/16/hunvald_lemondott_a_fizeteserol/?rnd=75

Nincsenek megjegyzések: