2010. január 5., kedd

HELYI TÉMA 2.


Par¬¬kolópályára került a f¬erencvárosi parkoltatás.

Küszöbön a változás a parkoltatás terén. Ferencváros szerződést bontana a BÖP Kft.
vel és új közbeszerzést ír ki. A cég másik tulajdonosa, a főváros jövőre szintén nem kíván szerződést kötni a BÖP Kft.vel, hanem a 100 százalékos tulajdonában álló Parking Kft.re bízná a parkolóhelyek üzemeltetését.

Ferencvárosban a Budapesti Önkormányzati Parkolási Kft. (BÖP Kft.végzi a parkoltatást, a cég a IX. a XIII. kerület és a főváros közös tulajdona. A cég öt parkolóőrét is letartóztatták a közelmúltban korrupció miatt, Ferencváros a szakítást fontolgatja. – Ahhoz, hogy valaki mással végeztessük a parkoltatást, a BÖP Kft.vel fel kell mondani a szerződést – mondja Mezey István, a közbeszerzési bizottság elnöke. – A kiírásban azonban nincs kikötve, hogy a BÖP nem indulhat, így akár meg is nyerheti azt, ráadásul a kerületben lévő parkolóórák a cég tulajdonát képezik, ami előnyt jelenthet. Megoldás lehetne, ha a korrupcióba keveredett cég vezetését lecserélnénk, ehhez azonban a másik két tulajdonos, a főváros és a XIII. kerület beleegyezése is szükséges – tette hozzá.

Kandolka László, a kerületi Fidesz-frakció vezetője ugyanakkor kifejtette, a közbeszerzés akár jól is elsülhet, hiszen sok cég jelentkezhet, akár vidékiek is.

– Ami biztos, hogy készül a közbeszerzés kiírása. Addig – március 31-ig – meghosszabbítottuk a BÖP szerződését. Mindentől függetlenül a tulajdonosi bizottság elé hívtuk Rusznák Imre jelenlegi BÖP-vezetőt, mert a múltbeli dolgokat ki kell vizsgálni!

A BÖP Kft. harmadik tulajdonosa a főváros. – A múlt keddi alkotmánybírósági döntés és az egyes parkolótársaságokkal szembeni, immár kerületi szinten is tetten érhető bizalomvesztés felgyorsíthatja az egész budapesti parkolórendszer megújítását – tudtuk meg a főváros sajtóirodájának munkatársától. – Úgy gondoljuk, a bevételeknek nem az egyes cégekhez, hanem az önkormányzatokhoz kell befolyniuk. A jövőben a parkolótársaságnak, amelynek százszázalékos önkormányzati tulajdonú cégnek kell lennie, csak egyetlen bevétele lehet: a költségkompenzáció, amit az önkormányzatoktól kap. Az Európai Unió is ilyen direktívákat határozott meg, vagyis ez egy EU-konform megoldása a parkolásnak.

A sajtóiroda tájékoztatása szerint ennek alapján a főváros jövőre már nem kíván szerződést kötni a BÖP Kft.vel, hanem közszolgáltatási szerződéssel, a 100 százalékos tulajdonában álló Parking Kft.re bízza a fővárosi tulajdonú parkolóhelyek üzemeltetését.

http://www.helyitema.hu/2009112526006/IX._Kerulet/Par%AD%ADkolopalyara_kerult_a_f%ADerencvarosi_parkoltatas.html

Nincsenek megjegyzések: