Orbán Viktor: Tetszettünk forradalmat csinálni.
Elnök úr, miért terjesztett elő egy politikai nyilatkozatot a parlament alakulásának napján? Erre még nem volt példa. – Valóban, hiszen a politikai nyilatkozat elfogadása kétharmados többséget igényel, és ilyen már hosszú ideje nem volt a Magyar Országgyűlésben, amikor pedig volt, akkor a legkevésbé sem egy új rendszer alapjainak lerakása volt a többség szándéka, hanem inkább a zavaros átmenet éveinek a meghosszabbítása.
E tekintetben a helyzet tényleg új. Komolyan gondolom, hogy az emberek forradalmat hajtottak végre, ha úgy tetszik, végül megfogadták Antall József tanácsát, aki azt mondta, hogy tetszettek volna forradalmat csinálni. Hát most tetszettünk.
Vagyis, ahogy az első demokratikusan megválasztott miniszterelnök fogalmazott, ha mélyebb és áthatóbb változást akarunk, ahhoz forradalmat kell végrehajtani. Ez húsz évvel a látnoki mondat után meg is történt. Ebben a mondatban, hogy forradalom zajlott le a szavazófülkékben, semmi túlzás nincs, hiszen olyan változásokat lehet most elérni a parlamenten belül, alkotmányos eszközökkel, amelyeket a magyar történelemben korábban csak az utcán végbement forradalmak révén lehetett megvalósítani. Azért nyújtottam be a határozatot, mert azt gondoltam, hogy ezt a tényt a parlamentnek is el kell ismernie, és magára nézve kötelezőnek kell elfogadnia. Ha úgy tetszik, ez a határozat a zavaros húsz év alatt kialakult, ám most megdöntött politikai rendszer helyébe lépő új rendszer alapdokumentuma.
– Ez a határozat olyasféle, mint egy rövidke alkotmány.
– Olyasféle, de nem az. Reményeink szerint persze másfél-két év múlva már sikeresen befejezhetjük ennek az új rendszernek, a nemzeti együttműködés rendszerének az alapjait hosszú távon is biztosító új alkotmány megalkotását és elfogadását, de nem ezzel kezdjük a kormányzást. Viszont szükségünk van egy olyan dokumentumra, amely kijelöli a felépítendő új rendszer kereteit, ez a szerepe a parlamenti határozatnak.
– Sokak számára fenyegetően hangozhat ez a régi rendszer, új rendszer szóhasználat. Mi volt a régi rendszer, és mi az új?
– Az a politikai rendszer, amit megdöntöttünk, átmeneti volt. A rendszerváltozással indult, és azt célozta, hogy eljussunk a diktatúrából a szabadságba, a szegénységből a jólétbe, a reménytelenségből a remény korszakába, és az alávetettségből abba a világba, ahol a saját lábunkon állunk. 1990-ben ezek voltak a legfontosabb céljaink. Ez a húsz év azonban zavaros lett, és nem oda lyukadtunk ki, ahová elindultunk. A történelmi tanulság világos: rendszert váltani nem lehet. A régit meg kell dönteni és újat kell alapítani. A rendszer, amit le kellett győznünk, egy tisztázatlan, áttekinthetetlen, visszaéléseket és széthúzásokat szülő, a legfontosabb kérdésekben megegyezést hozni képtelen politikai rendszer volt. Ennek az átmenetnek a haszonélvezői azok az óriási vagyonokat felhalmozó tőketulajdonosok, dúsgazdag emberek voltak, akik váratlanul és sikeresen elfoglalták a magyar politikai baloldalt, és létrehozták az oligarchák rendszerét.
– Mindenki oligarcha, aki gazdag, és adott esetben baloldali nézeteket vall?
– Dehogy. Nem azokról az emberekről beszélek, akik jómódúak, mert jómódú emberek mindenhol vannak, Magyarországon is vannak, és egyébként az is a célok között szerepel, hogy minél többen legyenek. Azokról van szó, akik nem elégedtek meg a jelentős vagyonukkal és az ezzel járó befolyással, hanem közvetlenül uralmuk alá hajtották a politikát, a politikai élet szereplőit, és elérték, hogy a politika közjó és közérdek helyett magánérdekekről és magáncélokról szóljon. Ez volt a baloldali oligarchák rendszere, amelyet a szavazók megdöntöttek, és ami helyett a demokrácia igazi értelmében vett népuralomnak szavaztak bizalmat.
– Nem tart attól, hogy most éppen ezek az emberek és környezetük fognak a demokrácia védelmezőiként fellépni?
– Nem. Furfangos kommunikációs bajvívások biztosan lesznek majd ezután is, de szerintem semmi olyasmi nem történhet a következő négy évben, ami meghatározóbb, nagyobb erejű és fontosabb lenne, mint az, ami a választásokon történt. És ha valaki ekkora támogatást tudhat a háta mögött, mint amekkorát most a Fidesz, illetve személy szerint én tudhatok, annak különbséget kell tennie fontos és kevésbé fontos dolgok között. A demokrácia védelmezőinek szerepében tetszelgő bukott baloldali oligarchák véleménye tehát nem lesz mérvadó számomra.
– Az emberek várják a mindennapjaikat jobbra fordító konkrét döntéseket. Egy ilyen politikai nyilatkozat nem feltétlenül tartozik ezek közé. Közbiztonság, új munkahelyek, adócsökkentés, elszámoltatás, és még sorolhatnám. Mennyire lesz gyors ezekben az ügyekben a megalakuló kormány?
– Kétségkívül, az emberek gyors intézkedéseket várnak, de önmagában az intézkedések hiánya nem magyarázná azt az elsöprő erejű összefogást, ami a parlamenti választásokon létrejött. Ahhoz az is kellett, hogy az emberek úgy érezzék, az ország vezetői nem mondják meg nekik, sőt, talán maguk sem tudják, pontosan hová is akarunk eljutni. Az emberek nemcsak a napi intézkedésekre, hanem azok távlati értelmére is kíváncsiak. Ez a nyilatkozat megjelöli azokat a kereteket, amelyek között zajlik majd az életünk, és megadja a meghozandó intézkedések okát és értelmét. A konkrét intézkedések egyébként a kormányalakulás után megszületnek, megkezdődik a hosszú menetelés, de első lépésként fontosnak tartom, hogy mindenki lássa, honnan és hová fogunk eljutni. Úgy gondolom, egy miniszterelnöknek kötelessége, hogy a közös célokat világosan és érthetően megfogalmazza, majd megfelelő időben – és a parlament alakuló ülése ilyen alkalom – felmutassa.
– A kampányban tett egy olyan kijelentést, hogy a közbiztonság területén, különösen egyes, a bűnözés által fokozottan sújtott országrészekben két hét alatt rend lesz. Aztán ezt megismételte a választások után is. Mire elég két hét, hogyan lehet két hét alatt rendet tenni?
– Nemcsak megismételtem, hanem el is mentem az ilyen helyzetben lévő régióba, és ott, a helyszínen, ezzel a témával indítottuk el a nemzeti együttműködés rendszerének nagyon fontos leendő intézményét, a nemzeti konzultációk sorozatát. Ami a kérdését illeti: először is elszántság kell hozzá. Utána szükség van egy szakmájában jártas, kipróbált és bátor belügyminiszterre, aki úgy ismeri a rendőrséget, mint a tenyerét. Nem szükséges beletanulnia, nem szükséges tájékozódnia, hanem azonnal intézkedni tud. Felkészült és eligazított rendőröket kell küldeni azokra a helyekre, amelyek a bűnözés szempontjából a legfertőzöttebbek. Vannak ilyen erők Magyarországon a rendőrségen belül és a rendőrségen kívül is, átcsoportosításokkal, átszervezésekkel két hét alatt is látványos eredményeket lehet elérni. Persze az is igaz, hogy nem két hét az élet, tehát tartós és megnyugtató megoldásokra is szükségünk van. Ehhez jó néhány törvényt módosítanunk kell, amelyek ma értelmetlenül nehezítik a bűnüldöző szervek munkáját. A rendőrök létszámának emelésével, a rendőri hivatás megbecsülésével, a büntető törvénykönyv szigorításával, az eljárások egyszerűsítésével és jelentős erőáthelyezésekkel rövid és hosszú távon is eredményt lehet elérni. És fontos, hogy a politika gondolkodásmódja is megváltozzon, és a bűnözők mentegetése helyett végre az áldozatok oldalára álljon, az ő érdeküket próbálja védeni. Nem lesznek a bűnözésről ideológiai viták, nem mentegetjük az elkövetőket származásukkal, nehéz vagy épp kiemelkedő anyagi helyzetükkel, hanem érvényt szerzünk a törvénynek.
– Mint mindenhez, a közbiztonság megerősítéséhez is pénz kell. A Fidesz gazdasági terveit nem húzza éppen keresztül az eurózóna válsága?
– Csaknem bizonyos, hogy a világgazdaság vizei viharosak maradnak. Tehát nem úgy kell elképzelni a jövőt, hogy volt egy megrendítő pénzügyi válság, amelynek lassan elülnek a hullámai, és utána visszatér az élet a régi kerékvágásba. Másképp lesz. Újabb és újabb pénzügyi válságok sújtják majd a világot, egészen addig, amíg a világ vezetői képesek lesznek a globális pénzügyi rendszert teljes egészében újraszabályozni, és megfékezni azokat a zabolátlanná vált erőket, amelyek romba tudják dönteni akár egy ország valutáját és az ott élő milliók egzisztenciáját is. S ma csak a jó ég tudja, képesek lesznek-e erre valaha. Én azonban szeretném ismét aláhúzni, hogy felfogásom szerint a gazdaságpolitikának nem pusztán az a célja, hogy elhárítsa a válságokat, hanem hogy bizonyos célokat, amelyeket az ország polgárai fontosnak tartanak, kitűzzön, majd megvalósítsa őket. Ezt hol kedvezőbb, hol válságosabb közegben kell megtenni, de a célokat sohasem szabad szem elől téveszteni. Ha önmagában a válságkezelés válik céllá, egy idő után már nem tudjuk a választ arra, hogy végül is milyen hosszabb távú terveink voltak, ha voltak egyáltalán. Ez pedig nem gazdaságpolitika, hanem csak gazdasági intézkedések halmaza. Tehát válság ide, válság oda, arra kell törekednünk, hogy aki dolgozni akar, annak legyen munkahelye, hogy ne legyen kettős valutarendszer Magyarországon, tehát elsőbbséget kell adni a forintalapú gazdálkodásnak. Fontos, hogy a magyar gazdaságra és annak piaci lehetőségeire ne tekintsünk lekicsinylően, és ne csak exportorientált fejlődési lehetőségeket lássunk, hanem igenis becsüljük meg azt a piacot, amit Magyarország, illetve a Kárpát-medencei térség jelent számunkra, és az abban rejlő gazdasági előnyöket is mi magunk próbáljuk kihasználni. Összességében pedig az a feladatunk, hogy még egyszer ne fordulhasson elő, hogy Magyarországot olyan legyengített és felkészületlen állapotban érje a világgazdasági válság újabb lökése, mint ahogy ez történt 2008 őszén.
– Miből lesz pénz adócsökkentésre?
– E kérdésben két közgazdasági iskola csap össze újra és újra. Az egyik azt mondja, ahhoz, hogy adót lehessen csökkenteni, először spórolni kell. A másik pedig azt mondja, hogy az adócsökkentés önmagában gazdasági többletteljesítményt hoz. Én az utóbbi felé hajlok, mert ez áll közelebb a magyar valósághoz. Magyarországon olyan helyzet alakult ki, amit leginkább össznépi ravaszkodásnak lehet nevezni. Az állam pontosan tudja, hogy az általa kivetett adókat sem a vállalkozók, sem az emberek nem tudják befizetni, az emberek is tudják, hogy az állam nem gondolta komolyan, hogy ezt be fogják fizetni, ezért rengeteg energiát mozgósítanak, óriási szellemi teljesítményeket hajtanak végre olyan módozatok kiötlésével, megoldások kigondolásával, amelyek révén a papíron kivetett adókötelezettséget kikerülhetik. Az állam is tudja, hogy ez történik, ezért potenciális bűnözőnek tekint mindenkit, legyen az munkaadó vagy munkavállaló, és újabb szabályokkal keseríti az életét. Ennek az ördögi körnek lett az eredménye egy olyan bonyolult adórendszer, amelyet most már egyetemi végzettséggel sem képes átlátni egy magyar választópolgár, holott egyébként alapvető jogait érintő kérdésről van szó. Az ördögi kört meg kell szakítani. Az adórendszert a végletekig le kell egyszerűsíteni, és az adó mértékét úgy kell meghatározni, hogy a szereplők, ez esetben a választópolgárok, a munkaadók és munkavállalók úgy érezzék, megéri befizetniük az adót, feltéve, hogy cserébe a kormány nem tekinti őket bűnözőnek, és nem bánik velük úgy, mint ahogy a tényleges bűnözőkkel szokás. Ennek az új adóügyi közmegegyezésnek az elérése a cél. Ezt túlzás nélkül nevezhetjük adóforradalomnak, és a programunk legfontosabb részét alkotja.
– Vegyünk egy másik fontos programelemet. Úgy vélem, a Fidesz szavazóinak többsége sarkalatos kérdésnek gondolja az elszámoltatást. A Fidesz is? Ön is?
– Azt gondolom, helyesen mérem fel a velem szembeni és a kétharmados többségünkkel szembeni állampolgári elvárást, ha azt mondom, hogy két területen várnak a választók azonnali és világos döntéseket. A gazdasági helyzet javítása és az elszámoltatás ez a két terület. Ezek össze is függenek. Nem elég csak kezelni a kialakult helyzetet, hanem azokat is elő kell venni, akik előidézték. Megtapasztaltam magam is, hogy semmilyen eredményre nem vezet, ha az elszámoltatás melletti elszántságunkat szavakban bizonygatjuk. Az elszámoltatás olyan műfaj, amelyben a szavak semmit sem érnek, a tettek viszont aranyat. Nos, még nem vettük át a kormányzati hatalmat, még nem tettük le az esküt, e pillanatban a Fidesz nincs kormányon. Már nem vagyunk ellenzékben, de még nem vagyunk kormányon. Ha az új kormány megalakul, megindul az elszámoltatási folyamat is.
– Ezzel az elszámoltatással az a helyzet, hogy a folyamat elérkezhet majd egy olyan ponthoz, amelyre, hiába a kétharmados többség, a kormánynak vajmi kevés ráhatása lesz. Ez pedig a bírósági szakasz. Pár napja született jogerős ítélet a Horn-kormány egyik tagjának az ügyében. Tizenöt év elteltével. Erre én azt mondom, hogy ez nem igazságszolgáltatás, hanem kabaré.
– Hajlamos vagyok egyetérteni önnel. Fontosnak tartom, hogy minél hamarabb jöjjön létre egy magas szintű találkozó a kormány és az igazságszolgáltatás vezetői között, és beszéljük meg, Magyarországon az igazságszolgáltatás miért nem képes arra, hogy az emberek által elvárt határidőn belül a fontos ügyeket ítélettel lezárja. Meg kell adni a lehetőséget az igazságszolgáltatás vezetőinek, hogy az okokat feltárják előttünk, aztán pedig közös erővel fel kell számolnunk ezeket az akadályokat.
– Még mindig az elszámoltatás: önt nem zavarta, zavarja Pintér Sándor leendő belügyminiszter Gergényi Péterre vonatkozó kijelentése?
– Pintér Sándor nyilatkozata két mondatból állt. Az egyikkel egyetértek. Az a mondat, hogy a rendőri visszaélések ügyében az ügyészség jogosult vizsgálatot folytatni, megállja a helyét. Ami a másik mondatot illeti, amíg nincs érvényes ítélet, addig minden vélemény magánvélemény, akkor is, ha a leendő belügyminiszter mondta. Ugyanakkor szükségét látom, hogy rögzítsem: senki egy pillanatig se legyen kétségek között a tekintetben, hogy elszántak vagyunk, ezért nevezek majd ki külön miniszterelnöki megbízottat a 2006. október 23-án történt tűrhetetlen események kivizsgálására.
– Gyors döntés várható a kettős állampolgárság ügyében is, bár vannak különbségek Semjén Zsolt majdani kormányfőhelyettes és Martonyi János külügyminiszter-jelölt álláspontja között. Pozsony máris hevesen reagált.
– A kettős állampolgárság ügyében heteken belül törvény születik majd a magyar parlamentben, és a törvény szövege lesz a mérvadó, nem az eddig elhangzott nyilatkozatok. A szlovák provokációs kísérleteket érzékeljük, és nem fogunk beugrani nekik. Szlovákiában hamarosan parlamenti választásokat tartanak, ezért a leendő magyar kormány minden tagja tartózkodni fog attól, hogy reagáljon azokra a szlovák provokációs kísérletekre, amelyeknek csak az a céljuk, hogy egy éles szlovák–magyar vita dimenziójában egyes ottani politikusok a választásokat a maguk számára kedvező irányba tudják befolyásolni.
– Érdemes Simor András jegybankelnököt különböző nyilatkozatok révén ostromolni? Arányban áll az esetleges haszon az esetleges kárral? A kétharmad ereje az ő esetében is érvényesülhet?
– Igen, kétharmaddal magát az alkotmányt is át lehet írni, nemhogy a pénzintézetekről szóló bármely törvényt. De itt nem az erő kérdéséről van szó. Az erő a választópolgároknál van, és azt most négy évre ideadták nekünk, méghozzá olyan arányban, hogy egy ilyen ügyben a személyes ellenállás nem lehet sikeres. Csakhogy az erő nem arra való, hogy csapkodjon vele az ember, törjön-zúzzon, kárt okozzon. Személyi ügyek kezelése miatt nem fogunk intézményeket sem összevonni, sem átalakítani. Ezért egyelőre azt várjuk, hogy a nemzeti bank elnöke ahelyett, hogy súlyos károkat okozna Magyarországnak, az ország érdekében maga oldja meg a kialakult helyzetet. Teljesen nyilvánvaló, hogy új korszak kezdődik, és ezért bizonyos korábbi mércék és normák elveszítették érvényességüket. Korábban lehetett közbizalmat igénylő állást betölteni, és közben nem Magyarországon adózni, elfogadhatatlan színvonalon dolgozni, bajba sodorva sok százezer embert, akiket belelovaltak például a devizahitelezésbe, vagy kiszolgáltatottá tették őket a pénzintézeteknek. Korábban lehetett felelőtlenül betölteni ilyen magas állásokat, most már nem lehet. Ez a felismerés hamarosan az ország minden pontján és minden intézményében megszületik majd.
(Magyar Nemzet)
