2010. június 2., szerda

Az MSZP szabadulna a borítékos Wieszttől

Kezdeményezi Wieszt János párttagságának felfüggesztését az MSZP. Lendvai Ildikó, a párt elnöke és Burány Sándor, a szocialisták budapesti szervezetének elnöke közös közleményükben azt írják, hogy a politikusnak meggyőzően tisztáznia kell magát a közvélemény előtt és a hatósági eljárásban is.

A párt egyben felszólítja a politikust, hogy mondjon le önkormányzati mandátumairól. Wieszt Jánosról a Fidesz XI. kerülete hozott nyilvánosságra korábban egy videofelvételt, amely alapján azt állítják, hogy a kerületi szocialista politikus 2,2 millió forint csúszópénzt fogadott el.

(FH)

Nincsenek megjegyzések: