2010. június 10., csütörtök

Visszaszerzik a választók bizalmát

„A szocialisták állítsanak saját ellenzéki alternatívát” – ezt kérték az MSZP hozzászólói, a hétvégén rendezett kongresszusokon. Gyurcsány Ferenc korábbi pártelnök-miniszterelnök is bírálta a szocialista pártot, azt mondta, amit az MSZP most csinál, az nem pártszakadáshoz, hanem párterózióhoz vezet.
Az MSZP képes lesz felvenni az ellenzéki ritmust és egy egységes, jól következő ellenzéki politikát megfogalmazni – mondta Botka László a Mokkában az MSZP eddigi parlamenti szavazásait feszegető kritikára reagálva. Az MSZP Csongrád megyei elnök a kongresszusukról is beszélt, azt mondta: céljuk, hogy a 2014-es választásokra visszaszerezzék a választók bizalmát.


Nincsenek megjegyzések: