2010. június 25., péntek

Balajti Politikai célokra használták a titkosszolgálatokat.

A Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatója szerint Laborc Sándor regnálása alatt a titkosszolgálatokat politikai célokra használták. Balajti László erről a nemzetbiztonsági bizottság zárt ülésén beszélt.

Zárt ajtók mögött tárgyalt az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága a titkosszolgálatok 2009-es tevékenységéről, a testület a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat és az Információs Hivatal vezetői mellett Laborc Sándor utódját, az Alkotmányvédelmi Hivatallá átnevezett intézmény főigazgatóját is meghallgatta. Balajti László, a moszkvai kereskedelmi kirendeltség áron aluli értékesítését feltáró altábornagy hiába irányította a hírTV-t kérdéseivel a testület szocialista elnökéhez. Vadai Ágnes államtitokra hivatkozva nem adott felvilágosítást a titkosszolgálatok működéséről. Az MSZP-s politikus emellett azt javasolta a többi képviselőnek, hogy tartsák be a minősített adat védelméről szóló törvényt.

Balajti elismerte

Laborc utódja az ülésen elismerte, hogy tavaly őszi kinevezéséig a Nemzetbiztonsági Hivatal közvetlen politikai befolyás alatt állt. Erről azonban már a nemzetbiztonsági bizottság fideszes alelnöke számolt be.

Demeter Ervin példaként említette az MDF egyik tanácsadó cégének, a Political Capitalnek nyújtott 200 millió forintos NBH-s megbízását. Emellett kiemelte a szolgálatok cigánygyilkosságok során elkövetett mulasztásait is, de felhívta rá a figyelmet, hogy még számos ügyet tartalmazott a beszámoló.

Sorozatos botrányok

A sorozatos botrányok miatt az Alkotmányvédelmi Hivatal főigazgatója már - a fegyelmi eljárás után - eltávolította a felelős vezetőket, információink szerint azonban vannak még függőben lévő belső vizsgálatok. A Belügyminisztérium parlamenti államtitkára a meghallgatás után közölte: bár a romagyilkosságok után sikerült javítani a rendőrség és a szolgálatok közötti kommunikáción, az átszervezés a hasonló problémák elkerülését szolgálja.

– Megállapításom szerint, helyes döntés volt, hogy a korábbi Nemzetbiztonsági Hivatalt és a Nemzetbiztonsági Szakszolgálatot az új kormány a belügyminiszter irányítása alá vonta – mondta el Kontrát Károly, a Belügyminisztérium államtitkára.

A nemzetbiztonsági bizottság tudomásul vette a főigazgató beszámolóját - a szocialista kormányok alatt történt hivatali mulasztásokat azonban egy külön albizottság fogja vizsgálni.

hírTV


Nincsenek megjegyzések: