2010. június 2., szerda

Szabó a főügyészség előtt felel.

Gyanúsítottként hallgatja ki csütörtök délelőtt a Központi Nyomozó Főügyészség Szabó Zoltán volt szocialista országgyűlési képviselőt a Hunvald-ügyben.

A politikus ellen tettestársként elkövetett csalás miatt indult eljárás, az ügyészség két nappal mentelmi jogának megszűnése után küldte ki neki a gyanúsítotti idézést.

Szabó Zoltán védőjével együtt jelent meg az ügyészségen, ahol az újságíróknak kihallgatása előtt ártatlanságát hangoztatta. A szocialista képviselő nevetségesnek és mondvacsináltnak tartja ügyészségi gyanúsítását. Azt mondta: semmilyen hivatali visszaélést nem követett el azzal, hogy mobilszámláját az önkormányzat fizette.

A Népszabadság korábbi írása szerint Szabó Zoltán ingyen mobiltelefont kapott a Hunvald vezette önkormányzattól és annak számláit is a kerület fizette.


Nincsenek megjegyzések: