Kedves Pártfőnökség és többiek, akik az elmúlt 4+4+4 évben vezettétek a szocialista pártot! Valószínűleg tudjátok, még ha nehéz is feldolgozni, hogy csúfosan megvert minket a nép. Kiebrudaltak minket nem csak a kormányzás közeléből, hanem még egyharmadnyi ellenzékiséget sem adtak nekünk. Ami eddig sem nagyon ment, annak most vége!
Nem szándékozom teljességgel kielemezni ennek a tragédiának minden elemét, csupán karcolatát adom annak, ami történt. Nem most szólok először, megannyi sajtólenyomata van annak, amikor jeleztem az általam bajnak vélt dolgokat (egészségügyi törvény, új tulajdonosi program, vagyonadó, magánnyugdíj pénztárak, stb.). A baloldali gondolkodás egyik legfontosabb nemzetközi műhelye, a Policy Network egyik vezetőjeként is próbálkoztam Nektek tükröt tartani, hogy máshol miként alakulnak a progresszív politikák, nem sok sikerrel. A szemetekben - más, hasonló gondolkodású baloldalival együtt - én voltam a pártegység megbontója, a bátor kormányzás akadálya, a nemkívánatos "kibeszélő". Kaptam is a fejemre eleget, a kreált "választópolgári" levelektől kezdve a fizetett zsurnaliszták és véleményformálók hadrendbe állításán át az örökös leszavazásokig mindent. No, de nem a személyes fájdalmaimról, hanem a fontosabb történésekről kívánok értekezni.
1998-ban Horn Gyula visszavonult, s jöttetek Ti. Házon belül nem adódott senki, aki képes lett volna nemzetben gondolkodni, így jöhetett Medgyessy Péter. Ő volt az, aki komolyan vette a feladatát. Mikor azonban már konszolidálódott a párton belüli helyzet, s beléptünk az EU-ba, akkor útilaput kapott a miniszterelnök, s behódoltatok Gyurcsány Ferencnek, aki írt, mondott, ígért és vizionált az égen-földön mindent, meg mindennek az ellenkezőjét. Eufória volt a köbön, s az istenadta nép pedig Nektek is elhitte mindazt, amit most Orbán Viktornak, hogy t.i. minden jobb lesz.
2006-ban viszont jött a kijózanodás. Elfogyott a pénz, s Őszödön megtapasztalhattuk, hogy a régi módon nincs tovább. Ám ott nem igazságbeszéd volt, hanem egy durva monológ arról, hogy el... . Spirálban zuhant a hitelességünk, így aztán minden nap ki kellett találni valamit, többnyire olyat, ami nagyon tetszett az azóta elpárolgott liberális barátoknak, csak hogy a kormányzóképesség megmaradjon.
Ezenközben az ellenzék mindent tagadott, ütött-vágott minket, meg főleg az országot. A Fidesz szinte a semmiből kiépített egy sajtó- és médiabirodalmat, amellyel olyan "népnevelésbe" kezdett, amit korábban talán csak a kommunista diktatúra idején láthattunk. Hogy miből? Ez elsikkadt, mert jószerivel csak arra koncentráltatok, hogy a pár ezer fős balliberális értelmiség Mellettetek legyen, illetve hogy bizonyos kommunikációs lakájok jókat mondjanak Rólatok. Ha másért nem, hát pénzért. Néha irkálgattatok csiklandós cikkeket egymásról is, és hogy a cirkusz kellő nyilvánosságot kapjon, tulajdonképpen on-line tudósításban szivárogtattatok ki mindent a különböző testületi ülésekről, amelyeken az intrikákon túl kevés lényegi döntés született.
Az őszödi beismerések még csak szivárogtak, amikor az EU felé viszont mondani kellett valamit az itthoni duhajkodások következményeiről. Elegánsan konvergencia-program néven jelent meg az a neoliberális terápia, amivel így-úgy orvosolni lehetett a bajaink egy részét. Ez legalább érthető volt a hasonszőrű nemzetközi pénzvilágnak, jóllehet idehaza felhorkant a nép. Mindegy, becsukott szemmel szétrobbantottátok a gazdasági kórságokat, amit aztán megtetézett az őszödi "mondanivaló" atombombája. Így 2006 októberében besárgult az önkormányzati térkép, egyedül a behemót Budapest állt meg a borotvaélen. Ekkor veszítettük el a legfontosabb közkapcsolati hálózatunkat, tehát megbuktunk a hatalom és az emberek legközvetlenebb csatlakozási pontjain, azaz a helyi politikák szintjén. Annyi muníciónk maradt a végeken, hogy hirdethettük a fejlesztések igéit, amely láthatóan nem sok vigasz ahhoz képest, hogy elzáródtak a választópolgárok konkrét gondjaihoz való csatornáink. Innen nézvést már csak ki kellett várni, amíg a homokóránk lepereg, s botladozásainknak a 2010-es választások vetettek véget.
A végünket jól jelezték az egzaktnak mondható "közvélemény-kutatások", úgy, mint a reformnak mondott politikai pilléreinknek egy, az ellenzék által sunyi módon kierőszakolt népszavazással történő szétzúzása, és az Európai Parlamenti választások. 15, illetve 17%. Ennyi jutott nekünk. Időszaki mutatóként párosult ezekhez néhány helyi választás, hasonló eredményekkel. Habtengerként csapódott erre a tortára a világgazdasági válság cunamija, ami elsöpörte a forintot, a költségvetést és a miniszterelnököt. A belső tehetetlenségben ismét kívülről hoztatok hadvezért Bajnai Gordon személyében. Ő tette a dolgát. A most áprilisban kapott 19 százalékunkat látva akár emelkedést is megállapíthatunk - a szakértői kormánynak köszönhetően.
Tanulságként álljon itt az a megfigyelés, hogy a szegfűs zászló alatt szinte csak azok értek el sikereket, akik nem, vagy csak mérsékelten voltak megfertőzve a betegségeinkkel. A válságkezelő kormány nem éppen szépségdíjas, sőt, néha kifejezetten fájdalmas, de legalább koherens intézkedések sorával hajtotta a mentőcsónakot. Mutatóba azért néhányan beültetek a kormányba, igaz, a lényegi lapok osztásakor kihagytak Benneteket. Ám azt is mondtátok, hogy majd a választási kampány kezdetekor kiszálltok a székeitekből és luxusautóitokból, de valamiért ezt sem tettétek. (Ellenpéldaként említem, hogy európai biztosunk szinte még le sem szerelt brüsszeli hivatalában, már idehaza járta az országot.)
Úgy viselkedtetek, mint a tipikusnak mondható álkapitalista magyar káefté-tulajdonosok, akik valamilyen, közelebbről meg nem nevezett tőke bázisán csupán be vannak jegyezve, de fogalmuk sincs a vállalat működtetéséről, ezért aztán profi menedzsereket szerződtetnek, s a csurranó-cseppenő, vagy szerencsésebb esetben ömlő bevételeket rendre eltapsolják a legkülönbözőbb áfás számlák, avagy feketepénztárak leple alatt. Most sem az új politikai kereteink kidolgozásán, az alternatívaállításon, hanem főként a parlamenti tisztségek felosztásán fáradoztatok.
Ennek az országnak hatalmas szerencséje, hogy Bajnai Gordon Medgyessy Péterhez hasonlóan komolyan vette a dolgát. Ám ne alakoskodjatok, az ő felelősségtudata nem a Tiétek (lásd: távfűtés)! Azért sem, mert ezenközben jól tűrtétek, hogy a budapesti "leányvállalat" az összes lehetséges svihákságot elkövesse. Sőt, ma sincs másként. Budapesten gyakorlatilag változatlanul folyik a hatalmi osztozkodás, nárcisztikus önreklámozással megtetézve. Azt is eltűritek, hogy a profik által kidolgozott alapokon a populizmus virágozzék, mert momentán a pozícióitok átmentésén fáradoztok. Ti, akiket szinte semmilyen elvi körülmény, hanem jobbára csak a közös mutyi élményanyaga tart össze. Ez az a rés, amelyen keresztül betolakodhatott a sorainkba a korrupció is.
Hányszor, de hányszor elmondták nekünk a legkülönbözőbb lakossági összejöveteleken, hogy ezt nem tehetitek az emberekkel, nem büntethetitek a leginkább baloldali elkötelezetteket a demagóg Fidesz kétharmados hatalmával. Nézzétek mit csináltatok: a szavazópolgárok kétharmada megjelent az urnáknál, felük a Fideszre szavazott, s ezzel előállította azt az eredményt, hogy a felnőtt magyar állampolgárok egyharmada képes lett odaadni az eddigi ellenzéknek a teljhatalmat jelentő parlamenti bő kétharmadot. Ne legyen kétségetek! Élni fog vele.
Ne tekintsük gyenge kezdésnek, ahogy az új kormánytöbbség kicselezett minket, és bekövetkezhetett az eddigi legnagyobb szégyen: az MSZP vezetése bizottsági elnöki pozíciókon alkudozott a Jobbikkal, amely utóbbi most kis híján zsebre vágta a nemzetbiztonságot és az ifjúságot is felölelő szociális, családügyi parlamenti kompetenciákat. MSZP-Jobbik "megállapodás", szívélyes kézfogásokkal, cinikusan mosolygó Fidesszel a háttérben! Iszonyatos szégyen. Számomra ez az eddigi politikáink végét jelenti, azon túl, hogy az ilyesmi Európában vállalhatatlan. Legyen is az!
Ha lesz a Fideszben elég méltányosság, akkor nem fogja sóval behinteni a baloldal mezejét. Ha... . Hiszen előbb-utóbb neki is szüksége lesz ellenzékre. Már csak az európai követelmények okán is. Ám messze nem biztos, hogy meg tudjuk ragadni ezt a szerepet. Itt lebeg a szemem előtt az is, hogy volt minisztereink majd miként interpellálnak a parlamentben? Felállnak, s tán még a mondókájuk végére sem érnek, amikor majd jön a parlamenti bekiabálás, hogy volt 8 évetek, ülj le, maradj csendben, húzzál innen, stb. Hát egyebek között ezért zúgja a szél, hogy szép lassan és egyenként, vagy csoportosan vissza kellene vonulnotok. Bőven van utánpótlás, ezen nem kell aggódni.
Az őrségváltás azonban a szocialista párt szintjén is közeledik. Ti most a mielőbbi tisztújító kongresszust sürgetitek, hátha az eddigi összetételű küldött-seregek még néhányatokat megtartják az immár nem sokat érő "hatalmi" magaslatokon. Talán... . Hány és hány kongresszuson vagyunk túl, ahol nem volt érdemi, tartalmi vita, ahol csak Ti, illetve az Általatok felkért szónokok nyilvánulhattak meg, majd ezen dallamok nyomán minduntalan elmondhattátok, hogy bizony Titeket, a Ti politikátokat akarja a párttagság. Mert ? mondtátok - nincs más út. Mert egység kell. Mert most nincs itt az ideje a megosztó vitáknak. Nos, a Fidesz be tudta bizonyítani immár nekünk is, hogy "itt az idő".
Innentől kezdve azonban már nem csak Hozzátok, hanem pártunk jelenlegi és jövőbeni tagságához fordulok.
Igen, a kudarc elhozta nekünk az esélyt is. A Magyar Szocialista Párt esélye most az, hogy (1) demokratikussá, (2) baloldalivá és (3) hitelessé váljon. Olyan tulajdonságokra tegyen szert, amelyeknek Ti híján vagytok.
Akkor leszünk demokratikusak, ha a pártközösségeink közvetlen döntési jogokat kapnak a különböző szintű pártszavazások révén. Csak példaként mondom, hogy sokatok már most simán megbukna, ha területi (pl. budapesti), vagy országos pártszavazáson akarnátok tisztázni a status quot. Ezért aztán úgy irtóztok a megújuláshoz szükséges tagrevíziótól, mint ördög a tömjénfüsttől. Pedig egyszerű lenne minden tagunkat megnyilatkoztatni, vajon fenntartja-e tagsági viszonyát?
De ugyanígy alkalmas eszköz lehet a demokratikus megújulásra a belső pályázati rendszer megteremtése. Ezen sorok írásakor is ötpercenként cseng a telefonom, s a hívók azon fáradoznak, hogy jelölném-e őket a különböző posztokra? Meg, hogy mit kérek cserébe? Na, ebből van elegem, elegünk. Az lenne a tisztességes, ha senki nem jelölne senkit, hanem mindenki szépen pályázna, s egy felkent bizottság pedig értékelne, sorolna, s az illetékes testületek meg döntenének, majd a tagság szentesítene.
A baloldaliság esetében még könnyebb a helyzetünk. Mindössze annyi kell ehhez, hogy kimondjuk: a Magyar Szocialista Párt a saját munkájukból élni akaró, a saját munkájukból élő és a saját munkájukból nyugdíjat szerzett emberek pártja. A munkásoké, a földműveseké, az alkalmazott értelmiségieké, a bérből és fizetésből élőké, a saját vállalkozásaikat önfoglalkoztatóan vezetőké, továbbá mindazoké, akik valamilyen sérülékeny társadalmi csoporthoz tartoznak, tehát a fiataloké, a nőké, a kirekesztéssel küszködőké, a fogyatékosoké, a felemelkedni akaróké. Tehát nem a tőketulajdonosoké, nem a milliárdosoké és legkevésbé sem a szerencselovagoké. A mondáson túl pedig az a dolgunk, hogy öntudatos közösségeket szervezzünk, működtessük ezek hálózatát (pl. Szövetség a jövőért és hasonlók), továbbá teremtsük meg a képzés és önképzés fórumait, valamint legyünk becsületesek.
A hitelességünk ügye pedig a lehető legegyszerűbb. Köszönjünk el azoktól, akik hosszú éveken át jobbára csak a párton belül győztek, de szinte soha semmilyen lakossági megmérettetésen nem vettek részt, vagy ha igen, ott csúfosan megbuktak. Legyen egyféle választóvonal az, hogy jelöltjeink a párt átlaga alatt, vagy felett teljesítenek, az országos listások az országos számokhoz képest, a területi listások pedig a területi eredményekhez képest. Nem boszorkányüldözésről beszélek, csupán arra utalok, hogy kellenek bizonyos teljesítménymutatók. Annak érdekében, hogy soha többé ne kerülhessenek elő olyan mondatok, mint ami 2010. április 26-án, pártunk katasztrofális vereségének másnapján született a budapesti pártközpontban: "A Magyar Szocialista Párt egészének eredménye nem jó, nincs okunk elégedettnek lenni, de itt, Budapesten szégyenkezni sem."
Az önáltatás és a mutyik ideje lejárt.
Dr. Szanyi Tibor,
országgyűlési képviselő
http://mszp.hu/belfold/bovebben/szanyi-tibor-levele-a-partvezetesnek
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése