2010. június 18., péntek

Wieszt János előzetesbe kerülhet.





Vesztegetéssel gyanúsítják.

Bilincsben vitték az ügyészségre Wieszt Jánost. Ő az a XI. kerületi politikus, akiről egy hónapja videofelvétel jelent meg, amin állítólag kenőpénzt fogad el. A politikus egy kérdésre sem válaszolt, az ügyészség kezdeményezi előzetes letartóztatását.

Rendőrautó hozta, megbilincselt kezét kabátjával takarta el. Wieszt János nem beszélt. Ő az a XI. kerületi politikus, aki egy rejtett kamerás felvételen állítólag csúszópénzt - 2,2 millió forintot - fogadott el egy vállalkozótól azért, hogy az megvehessen egy XI. kerületi önkormányzati ingatlant.

„Az a videó, amit sokan félre magyaráztak az bizonyított módon egy kölcsönnel kapcsolatos és ilyen értelemben nem bizonyít semmit” – mondta Wieszt János.

Két hete is arra hivatkozott a politikus, hogy azt a pénzt csak kölcsön kapta, mert építkezett. Az ügyészséget nem győzte meg. Ingatlanjaiban kedden házkutatást tartottak.

Kiderült, hivatalos személy által elkövetett vesztegetéssel gyanúsítják. A politikust rabszállító vitte el a kihallgatásról. Az ügyészség kezdeményezi előzetes letartóztatását

„Ez a bűncselekmény kiemelkedő tárgyi súlyú. Ezért megalapozottan feltételezhető, ha szabadon maradna, akkor elszökne” - mondta Skoda Gabriella, a Fővárosi Főügyészség szóvivője.

Az RTL Híradó információi szerint az ügyészség nem egy, hanem két vesztegetési üggyel gyanúsítja a politikust. 72 órán belül döntenek előzetes letartóztatásáról.




http://www.rtlhirek.hu/cikk/323829

Nincsenek megjegyzések: