2010. június 2., szerda

Honnan tudtam volna, hogy lopnak?

A szocialista bizottsági elnök kérdése: Honnan tudtam volna, hogy lopnak?

Nem ismeri el felelősségét a budapesti önkormányzati cégeknél történt visszaélésgyanús ügyekben a fővárosi gazdasági bizottság szocialista elnöke. Bár a vállalatok a testület felügyelete alá tartoznak, Somlyódy Csaba az ellenőrzés hiányával magyarázta, hogy hogyan szivattyúzhattak ki milliókat a cégektől.
A politikus azt állítja: senkinek nem volt rálátása a fővárosi koalíció ügyeire. Arról sem tudtak, hogy a Főtávtól – az egykori munka- és tűzbiztonsági igazgató állítása szerint – Hagyó Miklós volt MSZP-s főpolgármester-helyettes havonta 50 millió forintot kért vissza. Joó Tibor a Célpont című műsorunkban bemutatott beszélgetésben azt is mondta: a Főtáv vezérigazgatójának havi 2 millió járt volna.

„Honnan tudtam volna? Mit gondol maga, úgy lopnak, hogy ország-világ nyilvánossága előtt? ” – fogalmazott a Főtáv ügyével kapcsolatban Somlyódy Csaba. Arra a kérdésre pedig, hogy nem kellene-e lemondania, úgy válaszolt riporterünknek: „Ön tudott róla? (...) Önnek le kell mondania azért, mert Magyarországon történik egy bűneset?”

Tájékoztatást várnak az NBH-tól

A Főtáv-ügyben tájékoztatást vár az NBH-tól az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága. A testület szocialista elnöke szerint a vizsgálat után döntenek a további lépésekről. A távhőszolgáltató egykori munkavédelmi igazgatója a Célpont című műsorunkban bemutatott beszélgetésben azt állította, a Nemzetbiztonsági Hivatal küldte a Főtávhoz. Az NBH már szombaton vizsgálatot indított az ügyben.

(hírTV)

http://www.hirtv.hu/belfold/?article_hid=323954


Nincsenek megjegyzések: