2010. július 27., kedd

Hunvald is marad a hűvösön

Nem jöhet ki az előzetes letartóztatásból Hunvald György erzsébetvárosi polgármester, a letartóztatást pénteken hosszabbította meg a Fővárosi Bíróság október 12-ig. Hunvald György 2009 februárja óta van előzetes letartóztatásban az erzsébetvárosi ingatlanpanama néven elhíresült ügyben. Társa, Gál György volt kerületi gazdasági bizottsági elnök előzetesét szintén a héten hosszabbították meg szeptember 27-ig. A Fővárosi Bíróság közleményéből egyébként kiderül, hogy Hunvald előzetesének meghosszabbítása - Gáléhoz hasonlóan - nem jogerős, mert a védő fellebbezett.


Az erzsébetvárosi ingatlanpanamaként elhíresült VII. kerületi ügyben különösen nagy kárt okozó, üzletszerűen, bűnszervezet tagjaként elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények miatt tart a nyomozás már 2008 vége óta. A gyanú szerint egy hamis értékbecslést készítő ingatlanbecslő segítségével áron alul adtak el önkormányzati ingatlanokat egy vállalkozónak. Az érintett kerületi vezetők körüli nyomozás közben több más szabálytalanságra, bűncselekményre is fényt derített.

Az ingatlanpanama ügyének 27 gyanúsítottja van, köztük Hunvald György, a kerület polgármestere, Gál György, a kerületi képviselő-testület gazdasági bizottságának és Kardos Péter, a pénzügyi bizottság volt elnöke, valamint az értékbecslő is. A nyomozás érdemi része nyáron befejeződött, már csak az iratismertetés van hátra a vádemelésig.

(FH)

Nincsenek megjegyzések: