2011. február 4., péntek

Kehi-vizsgálat: Oszkó ügyvédeihez fordul .

Oszkó Péter visszautasította a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) vizsgálatának eredményeit, és azt mondta: ügyvédeihez fordul. A volt pénzügyminiszter arra emlékeztetett: ő indította el a sukorói telekcsere semmissé nyilvánítását.

Mint ismert, hűtlen kezelés és hivatali visszaélés gyanújával tett feljelentést az ügyészségen a sukorói kaszinóvároshoz kapcsolódó koncessziós pályázat miatt a Kehi.

Oszkó Péter ennek kapcsán kifejtette: ő kérte az apparátust, hogy vizsgálja meg a koncessziós pályázatot. Oszkó azzal érvelt: nem volt jogi lehetősége az eredménytelenné nyilvánításra, vagy a halasztásra, és ő építette bele a koncesszióba, hogy a beruházó rögtön elveszíti azt, ha 2011. január 1-jéig nem tud jogszerű telekbirtoklást felmutatni, sőt kötbért is köteles fizetni a magyar államnak.

A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal szerint azonban Veres János és Oszkó Péter volt pénzügyminiszterek büntetőjogi felelősségét is vizsgálni kellene a sukorói kaszinóberuházás ügyében. A hivatal szerint több irat is azt a gyanút alapozza meg, hogy a kaszinóberuházás koncessziós pályázatának kiírása előtt a tárcák vezetői, illetve munkatársai egyeztettek a befektetővel, így a tenderen végül igazi verseny sem alakulhatott ki.

A Központi Nyomozó Főügyészségnek három napon belül kell döntenie arról, hogy elrendeli-e a nyomozást, vagy az újabb feljelentést egyesíti a sukorói kaszinóügyben már folyamatban lévő büntetőeljárással. (pr)

hírTV

Nincsenek megjegyzések: