2011. február 18., péntek

Társasági szerződés módosítás:
















Március 31-től a Böp Kft nem szűnik meg csak átalakul.
Ugyanúgy marad a három önkormányzat tulajdona csak parkolás üzemeltetést már ne folytat a területeiken.

Feladata a következő lesz:
A Böp Kft kint levőségeinek a behajtása.
Gyakorlatilag akik a Böp Kft-nek tartoznak parkolási büntetésekből származó pénzekkel azoknak a behajtása lesz ezentúl a Böp Kft feladata semmi más.
Ez az összes milliárd körüli nagyságrendre tehető KB.
Rengeteg peres üggyel.

Mint korábban is megírtuk:

„Több mint 130 ezer, folyamatban lévő parkolási ügye van az átalakulás előtt álló Budapesti Önkormányzati Parkolási (BÖP) Kft.-nek, ezek összértéke több mint 2,7 milliárd forint - derül ki a Fővárosi Közgyűlés számára pénteken benyújtott előterjesztésből.


A György István főpolgármester-helyettes által jegyzett dokumentum szerint 2007 óta a BÖP csaknem 28 ezer ügyet jogerősen megnyert, ezek összege 885 millió forint. Fizetési meghagyás van érvényben mintegy 80 ezer ügyben, (1,2 milliárd forint), és folyamatban van csaknem 25 ezer per, ezek összértéke megközelíti a 652 millió forintot. A BÖP 2007-től mindössze 2.700 ügyet vesztett el, amelyek értéke csaknem 55 millió forint - olvasható a dokumentumban.

A BÖP Kft. az előterjesztés szerint szétválással alakulna át úgy, hogy ennek eredményeként létrejönne a Fővárosi Parkolási Eszközkezelő Kft.; ez a Fővárosi Önkormányzat 100 százalékos tulajdonába kerülne, míg a BÖP Kft. 510 ezer forintos törzstőkével a három tagönkormányzat egyenlő tulajdonában maradna.

A korábban a BÖP Kft. által ellátott parkolási üzemeltetési feladatokat január 3-ával átvette a Parking Kft., így a VI., a VII., a VIII., a IX. és a XIII. kerület Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő közterületein mintegy 2500 parkolóhely és 148 parkolójegy-kiadó automata üzemeltetése a fővárosi cég feladata.”


Tehát Böp Kft még lesz egy darabig amíg ezt az óriási kint levőséget bevasalják.

Nincsenek megjegyzések: