2011. február 11., péntek

Kósa Gyurcsánynak és Mesterházynak nem szabad szerepet adni.

Kósa: Gyurcsánynak és Mesterházynak nem szabad szerepet adni.
Kósa Lajos szerint az MSZP-nek a politikai felelősöket is meg kell nevezni a Zuschlag-ügyben azután, hogy annak vádlottjait jogerősen is elítélték a napokban. A Fidesz alelnöke hétfőn újságíróknak azt mondta, hogy az egykori Ifjúsági és Sportminisztériumban is működött az a bűnszervezet, amely segítette a pályázati pénzek szabálytalan felhasználását.

A Szegedi Ítélőtábla január 31-i jogerős ítélete szerint összesen hat évet kell börtönben töltenie Zuschlag Jánosnak csalásért és más bűncselekményekért. Börtönbüntetést kaptak társai is. Az ítélőtábla fenntartotta, hogy a vádlottak bűnszervezetben követték el a csalást, pályázati pénzekkel éltek vissza.

Kósa Lajos azt mondta, hogy a jogerős ítélet vízválasztó volt, az MSZP-nél most már nem hivatkozhatnak az ártatlanság vélelmére, meg kell nevezniük a Zuschlag-ügy politikai felelőseit. Úgy látja ugyanis, hogy az a bűnszervezet, amelyre az ítéletben hivatkoztak, az egykori ifjúsági tárcánál is működött. A minisztérium egykori vezetői közül pedig Gyurcsány Ferenc akkori minisztert és államtitkárát, Mesterházy Attilát emelte ki a Fidesz alelnöke. Ahhoz, hogy korrupciómentes legyen az ország, nem csak a kis halakat kell elmarasztalnia a bíróságnak, hanem a keresztapáknak is távozniuk kell a közéletből – fogalmazott ezzel kapcsolatban.

Kósa Lajos megjegyezte: ha egy vezető politikus nem észleli, hogy az irányítása alá tartozó területen maffia működik, akkor alkalmatlan a feladata ellátására. Ha azonban észleli, és nem tesz ellene semmit, akkor a korrupciót pártfogolja.

A kormánypárti politikus úgy véli: ha a szocialisták azt mondják, hogy az ítélet után távoznia kell a közéletből Mesterházy Attilának és Gyurcsány Ferencnek, akkor az MSZP elkötelezte magát a korrupcióellenes küzdelemben. Ellenkező esetben a szocialisták a korrupció mellett kötelezik el magukat – tette hozzá.

A Fidesz alelnöke egy kérdésre azt válaszolta: hasonló lehet a helyzet a sukorói kaszinó koncessziós pályáztatásának ügyében, amelyekben a korábbi hírek alapján érintettek lehet két volt pénzügyminiszter, Oszkó Péter és Veres János is. Kósa Lajos szerint az MSZP-nek hasonlóan kellene eljárnia, ha esetlegesen szocialista politikusokat marasztalnának el később ebben az ügyben is. Addig azonban mindenkit megillet az ártatlanság vélelme – tette hozzá. (pr)

FH



Nincsenek megjegyzések: