2010. szeptember 8., szerda

Házkutatás után kihallgatás – a főügyészségen a volt MNV-vezér

Kora délután óta tart a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő korábbi vezérigazgatójának kihallgatása a Központi Nyomozó Főügyészségen. Tátrai Miklóst – ügyvédje, Zámbó Gyula szerint – a sukorói földügylettel kapcsolatban gyanúsíthatják meg, bár erről és az őrizetbe vételről még semmilyen hivatalos értesítést nem kaptak.

A volt MNV-vezér lakásán reggel tartottak házkutatást a nyomozók, ahol több aktatáskányi iratot foglaltak le. Mint az korábban már kiderült: a sukorói földcsere miatt az államot több százmillió forintos kár érhette, az ügyészség hűtlen kezelés gyanújával nyomoz az ügyben – Budai Gyula feljelentése nyomán.

Az ügyészség egyébként az elmúlt időszakban Tátrai Miklóson kívül Bajnai Gordon és Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnököt, valamint a vagyonkezelő korábbi értékesítési és jogi igazgatóját, Császi Zsoltot is tanúként hallgatta ki az ügyben. Most őt is újra kihallgatják.

Ha Tátrai Miklóst és Császi Zsoltot ma őrizetbe veszik, a bíróságnak 72 órája lesz, hogy döntsön előzetes letartóztatásukról.

(hírTV)

http://www.hirtv.hu/belfold/?article_hid=336941



Nincsenek megjegyzések: