2010. szeptember 28., kedd

Újabb sarcoló rendőröket fogtak el.

Ismét hét rendőrt vettek őrizetbe Sátoraljaújhelyen, ahol két hete hét rendőr ellen indult nyomozás vesztegetés miatt. A két ügy összefügg, a most elfogott rendőröket szintén azzal gyanúsítják, hogy külföldi autósokat büntettek meg, és saját zsebre dolgoztak. Belső vizsgálat és parancsnoki ellenőrzés buktatta le őket. A nyomozó ügyészség kezdeményezi a most elfogott rendőrök előzetes letartóztatását is.

A sátoraljaújhelyi rendőrség épületében dolgozik az a hét rendőr, akiket szerda este vettek őrizetbe. Házkutatást tartottak náluk, és vesztegetéssel gyanúsítják őket.

„A megalapozott gyanú az, hogy külföldi autósokat állítottak meg és mondvacsinált okokkal bírságolásra hivatkozva csúszópénzt vettek át, esetenként 10-20 eurót, dollárt, esetleg ukrán hrivnyát vettek át a sofőröktől” – mondta Martossy György, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség, szóvivője.

Két hete ugyancsak hét sátoraljaújhelyi rendőrt helyeztek előzetes letartóztatásba. A két ügy összefügg. A rendőröket belső vizsgálat és parancsnoki ellenőrzés buktatta le. A tizennégy rendőr mindegyike közúti járőr, vezető beosztású nincs köztük. Többen tagadnak, mások nem tettek vallomást. Ha bebizonyosodik, hogy csúszópénzt fogadtak el, akár tíz év börtönbüntetést is kaphatnak. A kapitányságon 120-an dolgoznak, összesen 36 településen.

A rendőrségen az RTL Híradó kérdésére azt közölték, a kapitányság működésében nincs fennakadás. Átcsoportosítással dolgoznak, és ha szükséges, készenléti rendőrökkel egészítik ki az állományt.


Nincsenek megjegyzések: