2010. szeptember 28., kedd

Szexuális zaklatás beosztottját akarta a polgármester-jelölt

A Csepel.info szerkesztőségét levélben kereste meg a Csepeli Vagyonkezelő Zrt. (Csevak) egy korábbi dolgozója. Németh Mónika szerint Szenteczky János vezérigazgató, a csepeli MSZP polgármester-jelöltje szexuálisan zaklatta, zsarolta őt. A volt dolgozó által bemutatott dokumentumok szerint hiába kért segítséget Tóth Mihály MSZP-s polgármestertől, csak semmitmondó válaszokat kapott.
“Közvetlen felettesem, a Zrt. vezérigazgatója Szenteczky János, munkaidőben és munkaidőn kívül is folyamatosan szexuális ajánlatokkal zaklatott, a munkaértekezleteket is több alkalommal erre a célra használta, munkaidőn kívül több este is berendelt a munkahelyemre, arról gondoskodott, hogy ezen alkalmakkor más vezető ne legyen jelen” – emelte ki a csepeli választókhoz címzett levelében a Csevak volt dolgozója.
“Elfogadhatatlan és tűrhetetlen módon több alkalommal éjszaka is becsengetett a lakásomra. A céges levelezést is felhasználta zaklatásomra, rendszeresen küldött leveleket munkaidőn kívül, éjszaka is. Erőteljesen “nyomult” és különböző módon visszaélve munkahelyi, illetve más vélt és valós hatalmával megfenyegetett, hogy a családtagom, aki szintén a CSEVAK Zrt. alkalmazottjaként dolgozott (nyugdíj előtt 4-5 évvel) utcára kerül, amennyiben nem ér célhoz. Feljelentést azért nem tettem, mert védtem a családtagomat” – idézi fel a történteket Németh Mónika.
“Felmondásomat a polgármester úr részére is megküldtem, valamint a CSEVAK Zrt. Felügyelő Bizottságának is tájékoztatásként, illetve remélve, hogy mint felettes, a cég felügyeletét gyakorlók kivizsgálják a bejelentésemet. A mellékletekből az is kiderül, hogy miféle válaszok érkeztek hivatalos formában. Gyakorlatilag semminemű valós vizsgálat nem volt, ők egymás között elkenték a bejelentésemet.” – írja.
A vagyonkezelő korábbi igazgató-helyettese végül kiemeli: “Azért fordulok Önökhöz, hogy a közélet minél előbb megtisztulhasson, ne kerülhessen sor hasonló helyzetekre és eljárásokra, hogy az olyan személyből, mint a CSEVAK Zrt. volt vezérigazgatója, Szenteczky János, ne válhasson se polgármester, se semmilyen közéleti szereplő.”
Miután már képtelen volt elviselni főnöke folyamatos nyomulását, munkahelyi és éjszakai zaklatásait valamint zsarolását, Németh Mónika 2008. március 3-án rendkívüli felmondást nyújtott be Tóth Mihály polgármesterhez. Az igazgató-helyettes nem kertelt, és indoklásában egyértelműen fogalmazott: felmondásának oka a vezérigazgató Szenteczky János általi szexuális zaklatás.
A polgármester vizsgálata: megkérdezte Szenteczkyt
Tóth Mihály március 5-én kelt válaszában leszögezte, hogy Szenteczky János csak március 12-én érkezik haza külföldről, és akkor majd “az Ön bejelentésében felvetett kérdéseket áttekintem.” A polgármester ígéretet tett arra is, hogy “a bejelentésben érintett kérdéseket a vonatkozó jogszabályoknak megfelelően eljárva kivizsgáltatom”.
Tóth Mihály második válaszlevele alapján írásban meg is kérdezhette Szenteczky Jánost, az érintettet arról, hogy igaz-e, amit beosztottja állít. Szenteczky erre nemleges válasszal felelhetett, a polgármester ugyanis ezt simán elfogadta, és ennyivel meg is elégedett. Második válaszlevelében így fogalmazott: “Szenteczky János vezérigazgató úr írásban tájékoztatott arról, hogy jogszerűtlennek tartja rendkívüli felmondását, a megjelölt indokot pedig valótlannak, és ezért azt visszautasította. Ezzel együtt az Ön munkaviszonyának 2008. március 3-tól való megszüntetését tudomásul vette és erről, valamint a szükséges tennivalókról Önt írásban értesítette.” Úgy tűnik, hogy ezzel Tóth Mihály polgármester az ügyet lezártnak tekinthette.
A rendkívüli felmondásról a Csevak felügyelőbizottsági ülésén az “egyebek” között számoltak be. Még a bizottsági ülés jegyzőkönyvéből is kiderül, hogyan bagatellizálták el ismét a csak “ügy”-nek nevezett rendkívüli felmondást, melyet megdöbbentő módon ismételten az érintett Szenteczky János ismertetett. Az, hogy az igazgató-helyettes szexuális zaklatás miatt mondott fel, a jegyzőkönyv egyetlen szavából se derül ki. Az FB-ülés jegyzőkönyve egyébként jól mutatja, hogy még az “egyebek” napirend is leginkább arról szólt, hogyan próbálta Szenteczky János a kellemetlen Fidesz-KDNP-s képviselők kérdéseit még azzal is késleltetni, hogy azok megválaszolását a bizottság döntéséhez akarta kötni (melynek öt tagjából négy volt MSZP-s).
Csepel.info
http://csepel.info/?p=10958#more-10958



Még szerencse,hogy Tóth vén fasz 73 éves majom a farka sem áll már fel!!!!



Németh Mónika levele a polgármesterhez:




Tóth Mihály első válasza:


Tóth Mihály második válasza.

Nincsenek megjegyzések: