2010. november 19., péntek

ÉS LACZKÓ HOL VOLT 1.5 évig és semmit nem vett észre.???

Részlet a rendőrségi gyanúsítás szövegéből...





Azért a gyanúsításokból kiderül,hogy 2007.szeptember és 2009.szeptember közötti időszakot vizsgálja a rendőrség.
De 2008.január.25-óta Laczkó János az ellenőrzési csoportvezető a cégnél.
Volt rendőrként mindenről tudott és tisztában volt a következményeivel mégsem tett semmit ellen..
Sőt azokat rúgta ki akik akadályozták illetve útjában lettek volna ennek a hálózatnak.
Laczkó János is maximálisan együttműködött és még működik ma is a parkoló maffiával.
Gondoljunk csak bele a rendőrségi gyanúsítás szövegében nincs semmi új amit itt már mi 2 éve nem írtunk volna meg.
Illetve Duka 2008.juniusában ezt a dolgot jelentette Laczkónak aki nem járt el az ügyben és még ráadásul ki is rúgták érte Dukát a cégtől.
Ezután valaki nehogy azt merje feltételezni,hogy Laczkó nem vett részt ebbe az egészben.
Hiszen az ellenőrzési csoport vezetője akkor ő volt amikor a parkolási maffia a fénykorát élte.
Laczkó most menteni próbálja magát Takács és Moldvai bőrén keresztül pedig ebben a hálózatban ő is benne volt és szépen kapott zsebre ő is a napi 6000 ezer forintból.
Mint volt egykori rendőr meg jogilag is tisztában volt a cselekmények súlyával.

A pusztán szigorúan a rendőrségi gyanúsításból kiszámítva Takács és Moldvai úgy vitt haza közel 30 millió forintot a Böp Kft-től.,hogy azt Laczkó,Rusznák és senki más nem vette volna cégnél én nem tudott volna róla.???????

Nincsenek megjegyzések: