2010. november 24., szerda

Takács és Román természetesen makacsul tagad mindent.


Tudomásunk szerint Takács és Moldvai a rendőrségen mindent makacsul tagadott,akárcsak korábban a munkaügyi bíróság előtt is.
Ők úgy vélekednek bizonyítsák ránk amit tudnak mi magunktól úgysem mondunk el semmit.
Persze tegyük azt hozzá,hogy ott van mögöttük a háttérben Laczkó aki azzal hitegeti őket,hogy ő minden tud a nyomozással kapcsolatban és nem tudnak rájuk bizonyítani semmit nyugodjanak meg.
Takács és Moldvai nem lehet olyan buta,hogy továbbra is bedől Laczkónak és az ígéreteinek.
Hányszor megígérte már Laczkó Takácséknak,hogy nyugodjanak meg nem lesz semmi baj….
„A két elmebeteg úgysem tud mit csinálni velünk…”
Ezek szerint mégis elértek valamit.

Amikor azon a szeptemberi reggelen elvitték Takácsot és Moldvait akkor nem gondolták át a dolgokat egy kicsit,hoppá talán Laczkó nem mondott igazat mert mégis elvittek őket is.

Egy fokon Takács és Moldvai is áldozat mert az ő bőrükön keresztül próbál Laczkó és Rusznák kibújni a felellőségre vonásuk alól.

Mondjuk az kétségtelen,hogy ennek az ügynek a két fő bűnöse Takács és Moldvai,de Laczkó és Rusznák is erőse sáros az ügyben ez is tény.

Takács és Moldvai amúgy hiába tagad ha sokan tanúskodnak és elmondják,hogyan vették át a pénzt tőlük,minként készítették a bundás beosztásokat stb….



Részlet Takács tanúvallomásából Duka münkaügyi perében



Részlet Moldvai tanúvallomásából Duka münkaügyi perében:

Nincsenek megjegyzések: