2010. november 5., péntek

Nem véletlen, hogy a szocialisták tiltakoznak a „leghangosabban”?

A miniszterelnök szóvivője szerint a közalkalmazotti végkielégítések meghatározott részének 98 százalékos különadója nem a kormány szabadon választott feladata, hanem a választók akarata, amit a kormánynak kötelessége teljesíteni. Szijjártó Péter szerdán hangsúlyozta: az Alkotmánybíróság (AB) kedden megsemmisítette a törvényt, de annak a jogi eszközét vitatta, nem pedig magát a célt.
A kormánypárti politikus szerint a Fidesz célja az ügy minél gyorsabb rendezése, az, hogy az érintett végkielégítések után már idén adózni kelljen. Éppen ezért nem tudta megvárni a kormánypárt az új alkotmány kidolgozását, ezért módosítja a jelenlegi alkotmányt és veszi ki a hasonló törvényeket is az AB hatásköre alól. Szijjártó Péter egyébként „jó esélyt” lát arra, hogy a KDNP és a Fidesz minden képviselője megszavazza majd az újból benyújtott, lényegében változatlan törvénymódosítást.

A miniszterelnök szóvivője szerint az ellenzéki pártok közül az MSZP tiltakozik a leghangosabban a tervezet ellen. Szijjártó Péter úgy véli: ez azért van, mert a Bajnai-kormány több minisztere és államtitkára is érintett, hiszen a lemondásukat követő végkielégítések után is be kell fizetni a 98 százalékos különadót.

FH

Nincsenek megjegyzések: