2010. március 31., szerda

11-es lista ezeket vizsgálja majd először a Fidesz

11 ügyet, köztük a BKV-botrányt, a MALÉV privatizációját, és a Magyar Posta-székházának eladását vizsgálná ki először a Fidesz, ha kormányra kerülne. Alkotmányos és törvényes elszámoltatást ígérnek, de elszámoltatnák azokat, akik, ahogy fogalmaztak, szétlopták az országot. A kormány azt mondja, hogy tiszta a lelkiismerete.
A Fidesz azt mondja: alkotmányosan és törvényesen, de elszámoltatják a gyanús ügyek felelőseit. Ha kormányra kerülnek, először 11 ügyet vizsgálnak ki. A BKV-botrányt, a kormányzati negyed meghiúsult építését, a sukorói- illetve a bábolnai földügyleteket. A Magyar Televízió és a Magyar Posta székházának eladását, illetve az új székhelyek bérlését. A Budapest Airport, illetve a MALÉV eladását, utóbbi visszaállamosítását. A 2006 október 23-i rendőri fellépés felelőseit is megkeresnék, ahogy aggályosnak tartják a költségvetési adatok korábbi eltitkolását. Kivizsgálnák az állami vezetők végkielégítéseit, illetve offshore cégeit is.
A kormányszóvivő erre azt mondta: “Nincsen vaj a fejünkön, tejlesen tiszta lelkiismerettel állunk bármilyen fajta vizsgálat elé.” Azt is mondta, hogy ha Lázár Jánosnak kérdése van, forduljon hozzájuk bizalommal. Szerinte eddig is együttműködtek a hatóságokkal, és átláthatóságra törkedtek, ezért is hozták ma nyilvánosságra az államháztartási adatokat.
A Fidesz listáján szereplő ügyek közül többet, például a BKV-t, Sukorót vagy a Postaszékház ügyét már most is vizsgálják a hatóságok. A Fidesz szerint azonban ha kormányra kerülnek, akkor külön kormányzati ellenőrzést is tartanak a gyanúsnak vélt ügyeknél, és ha kell, megteszik a szükséges jogi lépéseket. Sőt, ha tehetik, a menetelmi jogot is újraszabályozzák, hogy senki ne bújhasson ki a felelősség alól.


Nincsenek megjegyzések: