2010. március 31., szerda

Most Regőczi tálalt ki:


Szerinte folyamatosan érkeztek politikai megrendelések a BKV-hoz.

Az MSZP-SZDSZ-koalíció kifizetőhelyeként működött a BKV a rendszerváltás óta - ezt állította napilapoknak adott interjúiban a közlekedési társaság egykori vezérigazgató-helyettese. A hűtlen kezeléssel gyanúsított Regőczi Miklós szerint folyamatosan érkeztek politikai megrendelések a BKV-hoz, és részben bűnbaknak, részben pedig áldozatnak tekinti magát a céggel kapcsolatos ügyekben. A főpolgármester rágalmazás miatt indít pert Regőczi ellen.

Balogh Zsolt a BKV ügyben gyanúsított volt megbízott vezérigazgató nyilatkozott a BKV ügyeiről.
Antal Attila, a BKV másik gyanúsított volt vezérigazgatója is beszélt, amikor hazamehetett.

Szinte menetrendszerűen jött a következő interjú. Regőczi Miklós hűtlen kezeléssel gyanúsított volt vezérigazgató-helyettes beszélt a BKV-s ügyekről, egyszerre a Magyar Nemzetnek és a Népszabadságnak, alig néhány nappal azután, hogy házi őrizetbe került. Mindkét lapnak azt mondta: a BKV a fővárost irányító koalíció kifizetőhelyeként működött húsz éve. Azt állította: két-három hetente kapott "politikai" megrendelést. Konkrétumokat is említett, például, hogy Lendvai Ildikó egyik ismerősét kellett volna felvenni a céghez, hogy Verebes István fiának készülő filmjét azért kellett támogatni mert fontos volt, hogy Verebes jól kérdezzen a Nap-keltében, és hogy Nyakó István szocialista szóvivő buszokat kért kölcsön, de nem fizetett értük.

Lendvai Ildikó és Verebes István is közleményt adott ki. Lendvai azt írja: soha, egyetlen ismerősét se helyezte el sem a BKV-nál, sem más cégnél, Verebes pedig azt, hogy tőle soha nem kért senki semmit fia támogatásáért cserébe.

A szocialista politikusok közül egyedül Nyakó István nyilatkozott, aki azt mondta: Regőczi csak akkor mondott igazat, amikor arról beszélt, ő buszokat kért kölcsön.

„ Buszokat kértünk kölcsön, ez igaz, fogok is ilyet csinálni. Hátrányos helyzetű gyerekek táboroztatásáért küzdök, és nincs olyan pénz, amiért le ne hajolnék ezért a célért” – mondta Nyakó István.

Nyakó szerint Regőczi Miklós interjúja a Fidesz politikai megrendelésére készült.

„Talicskával tolták ki a pénzt, politikai utasításra, és bebizonyosodott, a BKV legfelsőbb vezetése is érintett” – mondta a fideszes Répássy Róbert.

Délután ülésezett a BKV-ügyet vizsgáló fővárosi bizottság, de újabb részletek nem derültek ki. Demszky Gábor főpolgármester ugyanakkor bejelentette: Regőczi kijelentései miatt, amely szerint az ő utasítására kötöttek szerződést egy kommunikációs céggel, feljelentést tesz.


http://www.rtlhirado.hu/cikk/310843


Nincsenek megjegyzések: