2010. március 4., csütörtök

Korrupt rendőröket fogtak

Előzetes letartóztatásba helyeztek négy budapesti rendőrt, akik alkalmanként 10-15 ezer forintért több fuvarozó cégnek egyfajta mentességet adtak. A gyanú szerint elintézték, hogy ne büntessék meg őket, sőt, akár előre is lehetett nekik szólni, hogy a fuvarozók engedély nélkül is be tudjanak hajtani belvárosi építkezésekhez, akár túlsúlyos teherautókkal is. Akár 8 évet is kaphatnak.
A rendőrök saját kollégáikat vitték a bíróságra. Négy rendőrt ugyanis azzal gyanúsítanak, hogy sajátos szolgáltatást nyújtottak fuvarozóknak, szállító cégeknek: alkalmanként 10-15 ezer forintért elintézték, ha az adott cég engedély nélkül, vagy épp túlsúlyos teherautóval akart behajtani. Akár előre is lehetett nekik szólni. Az ügyészségnek 20-30 esetről van tudomása. Ezekben az ügyekben később a fuvarozók is gyanúsítottak lehetnek.
Két rendőrt a budapesti 13. kerületi kapitányságról vittek el. Őket, úgy tudjuk, felfüggesztette a rendőrség. A két másik gyanúsított már korábban leszerelt. Mind a négyen járőrként dolgoztak. A gyanú szerint legalább kilenc különböző kerületben tussoltak el szabálytalanságokat. Kérdés, hogy négy kerületi járőr elég-e ehhez. A két most felfüggesztett rendőr ügyvédje azt mondta, mindketten ártatlanok.
Tavaly egy debreceni rendőrt 2 év letöltendő börtönre ítéltek, mert ötezer forintot fogadott el. A most gyanúsított rendőrök - ahogy az ügyészség fogalmazott – “napi rendszerességgel” fogadták el ennek a többszörösét.

Nincsenek megjegyzések: