2010. március 31., szerda

Az önkormányzati képviselők a legkorruptabbak?

Egy felmérés szerint a megkérdezettek a helyi önkormányzati képviselőket tartják a legkorruptabbaknak a közszférában, és az emberek 80 százaléka már találkozott a korrupcióval. Konferencián számoltak be a kutatásról.

Szinte mindenki korrupt Magyarországon, legalábbis ez derül ki a DGS Global Research legfrissebb felméréséből. A kutatást végző cég ügyvezető igazgatója szerint a megkérdezettek 80 százaléka már találkozott a korrupció valamilyen formájával. A válaszadók a helyi önkormányzatok képviselőit tartják ma a legkorruptabbaknak Magyarországon, őket a települések vezetői követik.
A kutatásból kiderült, hogy a cégvezetők és az alkalmazottak fele szerint egy vállalkozás nem lehet sikeres kenőpénz fizetése nélkül.
Békesi László közgazdász, volt szocialista pénzügyminiszter szerint a gyakori korrupció a túl nagy állami szerepvállalás következménye. „Ennek csökkentése, értelmes racionalizálása, a tisztább piaci viszonyok megvalósítása a gazdálkodás számos területén vélhetően objektíven csökkenti a korrupció esélyét” – vélekedett a konferencián. Békesi László hozzátette: világos szabályozással és következetes szankcionálással javítani lehetne a helyzeten.
Stumpf István politológus, volt fideszes kancelláriaminiszter szerint egy erős állam és egy erős kormány tudná csak visszaszorítani a korrupciót. Életpályát, tisztességes fizetést kell biztosítani a köztisztviselők, közszférában dolgozók számára, és következetes szankciókat kell alkalmazni visszaélés esetén – magyarázta.
A konferencián részt vett több nagy cég, a Magyar Posta, a Microsoft, és a Holcim, a világ egyik legnagyobb építőipari vállalkozása. Mint ismert, a Magyar Posta korábban többször került korrupciógyanús ügyletekbe. Legutóbb régi székházuk eladása miatt rendeltek el nyomozást, két éve pedig a milliárdos biciklibeszerzés miatt kerültek gyanúba. A cég vezérigazgatója, Szűts Ildikó azt mondta, azóta sokkal szigorúbb a posta belső ellenőrzése. Szigorítottak a vezetők szerződésein is. Vagyis, ha valaki a korrupció gyanújába kerül, akkor végkielégítés nélkül távozik a cégtől.

http://www.mr1-kossuth.hu/hirek/itthon/az-onkormanyzati-kepviselok-a-legkorruptabbak.html

Nincsenek megjegyzések: